Amikor a múltkor nem vettek fel ide a helyi bábszínházba (valószínű mert túl nagy a pofám művészeti kérdésekben és nekik is), egész felvillanyozódtam (mert szívem mélyén cseppet sem volt kedvem csendben árnyjátékokat mozgatni a takarás mögött valami távoli falu lepattant kultúrházában, ahelyett, hogy a lányomért menjek az oviba). És akkor hirtelen indittatásból kitaláltam, hogy lesz saját bábszínházam! (Amivel majd magam megyek távoli falvak koszlott kultúrházába) 

Egészen komolyan gondoltam, annyira, hogy már le is leveleztem a fantasztikusan kedves Kántor Péterrel, hogy felhasználhatom a verseit, és már varrom a díszletet és megvan a sztori. És elmeséltem az összes létező kisgyerekes ismerősömnek (akik lelkesen támogattak erkölcsileg), de most kezdek kétségbe esni, hogy úristen, most már mindenképp meg kell csinálnom. Én, bábszínházat??!! Mert sajnos foglalmam sincs a bábozásról. És hogy pakolom a díszletet meg a szereplőket, miközben hegedülök? És hogy éneklek miközben hegedülök? És hogy mondom a sztorit miközben hegedülök? És basszus, nem is tudok hegedülni!
Szóval ilyen apróságok nyomják a lelkem. De a lelkem mélyén végtelenül lelkes vagyok, csak épp egy apró valami hiányzik, ami nekem soha se volt.*

*megsúgom: NBZLM