2015. január 20., kedd


Oké, hát akkor mostantól belenyugodtam, hogy ezentúl sosem lesz olyan, hogy kisbabám alvásideje alatt az összes feladatot kipipálva hátradőlve olvassak a kanapén a pálmáink alatt a beszűrödő napsütésben. Kanapén olvasni persze fogok eztán is, csak épp az érzés marad folytonos, hogy mi mindent kéne még tenni venni. Mindezt úgy, hogy jár hozzánk takarítónő! (igaz két kiskamasz fiú és egy Jancsi és Juliska módra kenyérmorzsákat maga után folyamatosan elszóró egy éves mellett a heti egy takarítónő olyan, mint halottnak a csók)


szóval akkor ezek lennének mára, fontossági sorrendben:


  1. felporszívózni
  2. konyhát főzésre alkalmas állapotba hozni
  3. tiszta ruhát összeszedni, elrakni
  4. ágyneműket lehúzni, kimosni
  5. etetőszéket lemosni
  6. lyukas harisnyákat és kiszakadt babacuccokat megvarrni
  7. egyéb dolgokat varrni, az élvezet kedvéért
  8. pilates has-gyakorlatokat végezni a szőnyegen
  9. készülni a február végi zenei estre, mint hegedűvel, mind szövegtudással
  10. jah, ebédet főzni
  11. olvasni a Háború és békét
  12. elmenni a szomszédos nagyvárosba és megvenni végre a szüleimtől kapandó karácsonyi ajándékainkat (amire a pénzt már megkaptuk, és persze el is költöttük)
  13. postára elmenni és átvenni a hong kongból érkezett kindle-tokot 


Hopp, azt hiszem ez egy egész napi program. Na pont erről beszéltem. Huhh. Anyaélet.

(és mekkora, de mekkora szerencse, hogy ez a legnagyobb problémám - nem érdekel hány karikaturistát öltek meg a terroristák, az sem, hogy Rogán Antal mennyi pénzt sikkasztott az 5. kerületben, nem érdekel a családon belüli erőszak, a gyermekéhezés, hogy hány 40 éves halt meg mostanában rákban, hogy hány éve volt a holokauszt - ugye, ugye jogom van most ehhez???)