2013. május 27., hétfő

térdig, könyökig látszol

Most dolgozom megint, próbálok. Ha a statisztikát nézzük, minden évre jut egy darab - elég szegényes, de legalább jut. Meg aztán úgysem ez a lényeg most, valami új van, ami eddig még sosem volt. De nyilván így van rendben, mint ahogy semmi sincs véletlenül, úgyhogy tegnap késődélután, ahogy utaztam haza vonaton a próbáról, egy közeli kisvárosból, eső után sütött a Nap és miután kiolvastam egy ismerőstől kunyerált múlt heti Magyar Narancsot (mekkora kincs itt a magyarországi liberális sajtótermék!) gondoltam hallgatok egy kis zenét, nem is akármit, hanem a My favourite things egyik jazzfeldolgozását a 20 közül ami megvan - úgymond hozzárendelve a pillanathoz a pillanatot. És hallgattam és néztem ki a az ablakon és láttam szivárványt meg futó őzeket és egy nagy mezei nyúl hátsó tappancsait szaladva át a repcén. És az állomáson az emberem várt, pedig meg se beszéltük, és nagyon örültem neki, de sajnos semmi se tökéletes, mert este megnéztük a Martin McDonagh új filmjét a Hét pszichopatát és jajj az nagy hiba volt. Úgyhogy nyuszikák meg őzek helyett megkínzott kommunista észak-koreaiakkal álmodtam, meg tengerparttal a Moszkva téren. Emberem is gyilkolt álmában, csak úgy folyt a vér.
És innen messziről nézve, a hegyek alól még kevésbé érteni, hogy minek ilyen filmeket csinálni és hogy miért tart oda a társadalom ahova.

3 megjegyzés: