2015. május 23., szombat

buzgón, szaporán

Gondolkozom, hogy mióta kismama lettem (értsd: terhesség óta), miért konfrontálódom jóval többet mint azelőtt. Boltban, gyógyszertárban, piacon, stb. Kezdve egy-egy elmormogott cinikus "hú de udvariastól" a hangosan elkiabált "szemét paraszt"-ig terjed a skálám. De egyszerűen nem bírom elviselni a bunkóságot a társadalom kiszolgáltatottabb tagjai iránt. Úgymint öregek, gyerekek ÉS kismamák. És mivel utóbbiba tartozom jelenleg én is, egy-egy kirohanásom nem magamért intézem, hanem az összes létező kismamáért a földön.                                         Mert nem egyszer fordult elő, hogy betolakodtak elém a sorba, miközben elég egyértelmű volt a nyolc hónapos terhes hasam látványa, vagy később a babakocsis gyerekemé. Hogy hat hónapos terhesen 10 perc látványos szenvedés kellett, hogy a távolsági kisbuszon átadja valaki a helyét - ahol megjegyzem, csak én álltam. Hogy remekül megy már a legnehezebb ajtók babakocsival való kinyitása is - lévén hogy 10ből egyszer, ha kinyitja nekem valaki előre.                                                   És tegnap is. A szőke nő az éjjelnappaliban. Akinek öt perces dühöngő monológomat előadtam, mert volt mersze befurakodni elém az amúgy sem hosszú sorba. Szánalmas. Vagyok én. Tudom. És sajnos ilyenkor nincs a homlokomra írva, hogy nem magamért csinálom, nem magamért röpködnek a "bunkó szemet"ek a számból, hanem hogy ne. Vagyos pont, hogy de: tisztelje azokat, akik a jövőt hordozzák - hasban, babakocsiban, akárhogy. A gyerekes anyákat, legalább ennyivel.                                 Ilyenek ezek a románok, mondják ilyenkor az itteni ismerőseim. Nem ilyenek, mondom, és sorolom a kedvező példákat, amiket Bukarestben, Craiován, Ploiest-ben éltem meg. Ilyenek ezek a székelyek, mondják ilyenkor a székelyek.                           És akkor ebben maradunk. 

2 megjegyzés:

  1. Én meg valami olyast mondogattam anno: Ilyenek ezek a bunkó pestiek.
    (már elnézést, de kismama koromban gyűlöltem meg végképp Budapestet, és az ottani embereket) Egy alkalomra emlékszem világosan, mikor valaki segített felszállni a 4-6-os villamosra. Kismama volt szintén.
    Amit a mai napig prüszkölve emlegetek, mikor a Schönherz koli előtti megállóban vagy öt egyetemista fiatalember nemhogy segített volna felrakni a babakocsit, hanem még fel is vágódtak előttem, mikor kinyílt a villamos ajtaja. Szeretném tudni, vajon milyen férj és apa lett belőlük azóta, s hogy reagálnának, ha az ő nejük elé vágódna fel segítségnyújtás nélkül egy bunkó egyetemista.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát akkor ezek szerint kb mindenhol ugyanolyan a bunkó-nem bunkó arány, csak az ember idegen terepen valószínű jobban hajlamos az általánosításra

      Törlés