Elképzelem ahogy a nagybátyám tíz év után újra találkozik a
legjobb barátjával.
Na mesélj, mondja a legjobb barátnak, mi történt veled az
elmúlt tíz évben? Legjobbarát mesélni kezd: üzlet, munka, foci, hogy van már
unoka is, és elmond mindent töviről hegyire. Aztán a végén hozzáteszi: hogy
milyen szemét dolog ez a rák! Te tiszta mázlista vagy – bök állával a
nagybátyám felé – ilyen hamar túlestél rajta. Én nagyon megszenvedtem, biggyeszti
hozzá, de már vonja is meg a vállát. Mindegy, itt vagyunk. Nagybátyám erre
némán rámosolyog – úgy, ahogy rám is, mikor legutoljára láttam, vékony, sárgás arccal, de még
nevető szemmel – majd szó nélkül előhúz két üveg sört.
Leülnek egy felhő szélére, koccintanak és onnan néznek lefelé. Gyerekeiket, unokáikat, asszonyaikat, az otthagyottakat. Minden jó lesz, minden jól van, mondják.
Leülnek egy felhő szélére, koccintanak és onnan néznek lefelé. Gyerekeiket, unokáikat, asszonyaikat, az otthagyottakat. Minden jó lesz, minden jól van, mondják.
Ez annyira szomorú és gyönyörű egyben...
VálaszTörlés