Áldom annak a nevét, aki a hordozókendőt feltalálta, és a sógornőmét is, aki megdobott eggyel kölcsönbe'. Az eredmény: kevesebb könnycsepp babarészről, több megmaradt idegsejt szülőrészről. Valamint áldom az időjárást is, és szinte biztos vagyok benne hogy van Isten, aki ezt az ideit nyújtotta: ezen a télen elmaradt a tél, ami azt jelenti hogy lehet hosszasan sétálni a parkban, valamint kitenni a napsütésbe és a teraszra kisbabánkat és hagyni ott aludni órákon át (míg én a neten lógok hogy lássam az ablakból, vagy ami még jobb: télikabátban kifekszem mellé a nyári nyugágyba és majdnem olyan mélyen alszom mint ő). 

Hiphopp és itt a tavasz, meg a nyár, és én elmondhatatlan boldog vagyok, mert most úgy jön a tavasz ahogy még soha: kisbabástul.

No meg arra ébredni, hogy kéthónapos ágypartnered reggel 6h-kor vagy 7h-kor hosszan és hangosan kakil melletted: fújtat, zihál, csapkod a kezeivel, halkan és bájosan panaszkodik, mindezt egy órán keresztül, félig csukott szemmel! Ilyenkor kicsit lelkiismeret-furdalásom van, hogy hogy bírok aludni miközben ő kínlódik mellettem, de aztán belátom, hogy azért kakilni mégse tudok helyette.