Húha, azért nem mondom hogy nem fárasztó. Még az ilyen napokon is, amikor 10 óra alvás van mögöttem, egyszeri, hajnal 4h-es ébredéssel (ébresztéssel). Ilyenkor kicsit picsogok magamban, egy kicsi segítség hogy elkelne, egy-két nagyszülő a láthatáron, országhatáron belül pl, hogy egy órára elhúzhassak az uszodába (már ha lenne erőm), vagy bénázzak a frissen beszerzett varrógépemen. Vagy írhassak blogot, vagy megihassak egy kávét valahol egy kávéházi teraszon. Vagy akármi. csak egy kicsit kelljen letenni a felelősséget, hogy a kisbabám benyúl e a konnektorba avagy a vasalóállványt dönti e a fejére.

Kétkedve nézegetem a kisbabás képeket különböző képmegosztó portálokon, olvasgatom a feliratokat a teli szívekről, melyekben túlcsordul az érzelem, hát, nem tudom mennyi az igazságtartalma . Hazudik az az anya, aki azt mondja, nem a túlélni akarás motíválja, szerintem.

Amúgy ez a blogbejegyzés a harmadik a  sorban, amit az elmúlt egy hónapban elkezdtem. Úgyhogy most akár szól valamiről, akár nem, megy!