Jó dolog a bölcsi, szuper hogy az embernek akad napi három órája, amikor végre magára koncentrálhat. Vagyis izé... a gyermeke nélkül mehet bevásárolni és pakolhatja el a tisztaruha-hegyeket otthon. Hullafáradtan.

Továbbá arra sem figyelmeztettek előre, hogy lesznek a bölcsinek mellékhatásai, nem feltétlen az egészségre nézve (bár az, hogy elkap mindenfélét a gyermek és heti egyszer hány a köhögőrohamtól éjszaka, az szerintem teljesen normális, had' szokjon az immunrendszere). De azért az eléggé megvisel, hogy a nap 24 órájában kb 67.321-szer hallom azt, hogy anya, anyaaaaa, mert annyira szeparációsan szorong, és ebből 213-szor éjszaka. Úgyhogy tegnap egy óra volt este, míg elaltattam, később az éjszaka csendjében másfél órámba telt, míg alváskompatibilissá tettem a lehányt hálózsákját a sötétben és visszaaltattam (nehogy még jobban kiverjem az álmot a szeméből a villanykapcsolással, ráér reggel kimosni). A hányás után ugyan még 3x ébresztett hogy anya, anya, persze errre az apja is ébredt. ekkorra már mély egyetértésben káromkodtunk az összeomlás szélén a sötétben. Ezen túl egyszer ébredtem a saját köhögőrohamomra, egyszer mert az apja fújta az orrát, még egyszer reggel 6h-kor, mikor kikapcsolta a csörgőórát hogy ne csörögjön reggel 7h-kor, ami kb mindegy volt, mert fél óra múlva a fiúszoba irányából jöttek a hangok, mint amikor a kukásautó tolat, de aztán rájöttem hogy nem, a kukásautó nem az álmomban van, hanem a telefonjuk ébreszt bazihangosan, és akkor kicsit elszomorodtam. Még egy félórára visszaaludtam, aztán a fiúgyermekek valami eszméletlen hangosan csörgették a müzliszacskót és akkor feladtam.

Úgyhogy szét is bomlott az idill, miszerint én a bölcsisidő arany 3 órája alatt majd futok és a lábkörmöm festem - mikor a nap minden percében az életemért küzdök.
És én még azt gondoltam, hogy a gyereknevelés egyre könnyebb és könnyebb.