2016. december 22., csütörtök

Amikor oviba adtam a lányom, még nem tudtam mi vár rá. Csak reménykedtem, hogy messze nem olyan lesz, mint az én gyerekkoromban, amikoris még bőven ráütött a popómra a dadus néni a bölcsiben, ha túl sokáig ültem a bilin, vagy büntetést kaptam már nagy ovisként, amiért nem tudtam ebéd után elaludni. Az egyik ovistársam folyamatosan fenyegetett, hogy az apja rendőr és megöli a családom. De senki nem szólt neki érte. Egyszóval rettenet volt. Életemben először (és kb utoljára) akkor hazudgattam a szüleimnek. "Rosszul érzem magam", "Fáj a hasam", ilyenek. Csak hogy ne kelljen menni.
Szóval nekem ezek az emlékek maradtak meg Ratkó korszakos gyerekkoromból, a szocializmus fénykorából. És bár sejtettem, hogy a nevelés kapott némi liberális ízt azóta az oktatási intézményekben is, de nem gondoltam hogy egy ovi lehet ekkora élmény. Főleg, ha Waldorf. 
És azt sem gondoltam, hogy majd pont az ovi fogja nekem megmutatni, milyen is az igazi karácsony. 
Ezzel a Jézus nevű fickóval én soha nem tudtam mit kezdeni, ergo a születése sem hatott meg különösképpen. De mióta az óvó néni megengedte, hogy reggelente én is beüljek a csoportba egy negyed órára karácsonyi dalokat énekelni, kezdett összeállni a kép. Az énekek nagy részét nem ismerem, valszeg ilyen erdélyi népdalok és gyönyörűek. Ülünk, lányom az ölemben, a kicsi székeken az a néhány ovis, aki korábban érkezik, az asztal közepén gyertya ég és az alatt a 10-15 perc alatt megérzem, hogy miről is szólhatott anno párezer éve ez az ünnep. És konkrétan Jézushoz nincs köze, sőt, valami pogány ízt érzek a levegőben és spirituális megtisztulást, miközben szól a "Betlehemnek városában" és a többi, és ezért nem, nem kell plázákban tülekedve agyon-nyomni egymást ajándékokért, meg hullafáradtan izzadni a töltött káposzta elkészítése fölött. 
Ma lesz az ünnep, ahol a gyerekek a spirálon átmennek és még fényképezni sem szabad. És aztán 25.-én este otthon hagyom a gyermeket a szitternek (ha találok), és szokás szerint elmegyünk kántálni, mindenféle családokhoz, kapunk sütit meg piát, és aztán valamelyik családnál összegyűlünk és éjszakába nyúlóan töltött káposztát eszünk. (ööö, az éjszakába nyúlóan nekem kb este 10h-ig bezáróant jelent)
Tavaly hozzánk is jöttek énekelni, és nem gondoltam volna, hogy ez egy sima formán túl jelent valamit. Hát jelentett, Meg az összes többi is.
Pestről milyen messze van az egyszerű boldogság, én feleim. Ki gondolta valaha, hogy Erdélyig kell eljönni érte?

6 megjegyzés:

  1. Erdélyben még vannak ilyen csuda dolgok. :-) Bár gyerekkoromban a nagypapámék is mindig énekeltek karácsonykor az ajtó előtt, szóval még Erdélyig se kellett menni.
    Ugye a Ratkó korszak csak vicc??? Vagy tényleg 50 évesen szültél? :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha azt nézzük, hogy az én korosztályom a Ratkó korszak gyerekeinek gyerekei, akkor hogy ilyen sokan vagyunk, az is a Ratkó korszak eredménye, nem? De akkor pontosítok: legyek a Ratkó korszak unokája. :-)

      Törlés
  2. ezt olyan szépen fogtad meg, hogy érdemes lenne nagyobb nyilvánosságot is adni neki :)

    VálaszTörlés
  3. ezt olyan szépen fogtad meg, hogy érdemes lenne nagyobb nyilvánosságot is adni neki :)

    VálaszTörlés