2020. május 14., csütörtök

Kicsi fiam másfél órás délutáni alvása alatt kétségbeesetten próbálom feltölteni magam valami intellektuális tartalommal, de egyre kevésbé sikerül. Elfogytak az olvasnivalóim, újat nem találok, a könyvtár ugye zárva, a kindle-ön meg kiolvastam minden arra érdemeset. A sorozatnézést is feladtam, bár volt pár sikertörténet (Workin Moms, Fleabag), de ezen a nyomon haladva beleakadtam a Killing Eve-be, ami annyira zseniális krimi, hogy a megnézett három részétől szorongásos rohamaim lettek éjszaka. Most egy ártatlan London Irish-t nézek, ami inkább érdekes, mint vicces, viszont elgondolkodtató, hogy hogy nem tartják az írek végtelenül kirekesztőnek.
Szóval eddig jutottam. Még 4 hónap iskola nélkül... segítség nélkül... agyműködés nélkül...
Tegnap kiharcoltam Emberemnél, hogy délelőtt, munkaidejében elmenjek futni - az egész napom szárnyalt, kiegyensúlyozott voltam és türelmes. Ez mára elszállt.
Azért érnek néha új ingerek - pl. felfedeztem a gyerekeimmel egy fantasztikus sétaútvonalat kb 1 km-re tőlünk, folyópart, töltés, legelelő birkák, nyugalom, föld és ég, ilyenek. Hihetetlen, hogy 7 éve élek itt, és fogalmam sem volt róla (a férjem 20 és még egyszer sem volt). Ilyeneket is köszönhetünk a karanténnak. Kösz, karantén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése