Tegnap kiderült, hogy nálunk ősszel kezdődik újra az iskola. Enyhe sírógörccsel kísért pánikrohamot kaptam, nem is feltétlen magam miatt  - bár az is megér egy bőgést - hanem hogy a gyerekeim most addig nem mennek közösségbe? Nem gondoltam volna, de a karantén alatt a gyerektáncház és a könyvtár hiányzik eszeveszetten. Meg persze az iskolaidőben megejtett babakocsis futás, aminek a hiányába lassan beleőrülök. (Hétvégén ugyan mehetnék, de nem mindig van erőm.)

És azt sem gondoltam volna, hogy a sorozatnézés mennyi energiát ad, meg segítséget átvészelni az ingerszegény napokat (a múlt hét eseménye pl egy új komposztáló beszerzése volt, meg hogy egyedül elmentem a Lidl-be). Most épp a Fleabag-et nézem délutáni alvásidőben, amiben csodálatos pillanatok vannak és  még Londonban is játszódik - mit nem adnék most egy londoni kiruccanásért! Na, jó, elég lenne Pest is. Most hirtelen az is nagyon távolnak látszik.

Mára ennyi volt az agyműködésem, viszlát.