2020. április 28., kedd

Tegnap kiderült, hogy nálunk ősszel kezdődik újra az iskola. Enyhe sírógörccsel kísért pánikrohamot kaptam, nem is feltétlen magam miatt  - bár az is megér egy bőgést - hanem hogy a gyerekeim most addig nem mennek közösségbe? Nem gondoltam volna, de a karantén alatt a gyerektáncház és a könyvtár hiányzik eszeveszetten. Meg persze az iskolaidőben megejtett babakocsis futás, aminek a hiányába lassan beleőrülök. (Hétvégén ugyan mehetnék, de nem mindig van erőm.)

És azt sem gondoltam volna, hogy a sorozatnézés mennyi energiát ad, meg segítséget átvészelni az ingerszegény napokat (a múlt hét eseménye pl egy új komposztáló beszerzése volt, meg hogy egyedül elmentem a Lidl-be). Most épp a Fleabag-et nézem délutáni alvásidőben, amiben csodálatos pillanatok vannak és  még Londonban is játszódik - mit nem adnék most egy londoni kiruccanásért! Na, jó, elég lenne Pest is. Most hirtelen az is nagyon távolnak látszik.
Mára ennyi volt az agyműködésem, viszlát.


2020. április 23., csütörtök

Tulajdonképp halál mázlista vagyok. A lányom és a fiam kb 30 perce főznek online anyukámmal, skype-on keresztül. Megérte a belefeccölt cirka 100 óra a karácsonyi konyha és a hozzá tartozó ételek megvarrásába (filcből, hogy ne foglaljon nagy helyet és össze lehessen hajtani).
Ezalatt a 30 perc alatt regisztráltam a New York City Balett online balettórájára (kizárt,hogy fennmaradjak érte hajnal fél1h-ig, ami nekik d.u. 6h, de azért mégis), kipakoltam a mosogatógépet, megnéztem a kiégethető pufi-festék receptjét a neten és még írni is van időm.
Mióta négyen vagyunk itthon, kicsit olyan, mintha nyaralnék. Ebből is látszik, hogy minden viszonyítás kérdése. Két kamaszfiú és két kisgyerek ellátása után a csak két kisgyerek színtiszta wellness. Még akkor is, ha felváltva visítanak estefele a fáradtságtól.
És végül csak felmondtam egy verset az otthonoktatós csoportba és nagyon jólesett. Rá is jöttem, hogy mennyire hiányzik a munka - értsd: bármilyen munka, csak ne háztartás legyen.
És kb 3 hét múlva vége nálunk a karanténnak, tegnap bejelentette a köztársasági elnök. Szóval már látni a z alagút végét, de mégis van bennem egy halom szorongás - pl. hogy mi van, ha visszajön a vírus? Meg hogy a karantén végétől az iskola végéig az összesen 1 hónap és utána megint jön 3 hónap nyári szünet, úgyhogy kezdődik az egész előlről, mármint a két gyerek egész napos ellátása-szórakoztatása-lelki vígasztalása, ami = én-idő minimalizálása, megspékelve durva meleg napokkal, amikor még a kertbe se lehet majd kimenni. És valahogy Emberemmel sem mennek úgy a dolgok, azon kapom magam, hogy este fél10h és 10h között, amikor végre le tudunk ülni kettesben, nagyon nehezen találok témákat, miről beszélgessünk. Remélem ez normális ilyen körülmények között, amikor inger legfeljebb a délutáni alvásidőben ér, és max az, hogy megnézek egy normális sorozatból kb 20 percet (normális = nő írta, rendezte, játsza felvillantja, hogy mennyi kreativitás lapulhat is egy emberben). 
Vége a skype-nak, megyek. Jó volt itt.

2020. április 13., hétfő

A fiam golyópályát épít duplóból, a lányom skypeol a telefonon a nagymamájával - lopok pár percet, hogy kiadjam a frusztrációm. Pontosabban frusztrációim.
A férjem a karanténba vonulás előtti nap eltörte a vállát. Miután megoperálták, a vadkamasz fiai 3 hetet egyhuzamban nálunk voltak. Csak kétszer üvöltöttem úgy, hogy berekedtem, a többit benyeltem. Kicsit bele is betegedtem, mármint a lelki részébe, hogy ennyi van a vállamra téve, aztán 3 hét után átmentek az anyukájukhoz. Most elég csak a férjem depressziója, aki eddig 7 napból 6-ot sportolt, és nagyon nehezen viseli, hogy meg kell ülnie a popóján.
Nekem simán önértékelési zavaraim vannak, elég hülye sztori, és nem gondoltam hogy ilyen rosszul fog esni.

Szóval lett mindenféle facebook-csoport, például olyan, hogy Művészek az otthonoktatásért. Örömmel jelentkeztem vers és novellafelolvasásra, végre, egy kicsit kiléphetek az anyazombi üzemmódból és széttárhatom a szárnyaim.
Elég mélyrepülés lett belőle, mert közben történt a válltörés, úgyhogy volt fél órám felolvasni egy 20 perces novellát. Közben betelt a telefonom tárhelye, két részben sikerült csak felvenni, amit ugye tök béna megvágni. Persze nem került ki, azóta is csak csupa celeb színészt tesznek ki a youtube oldalra.
Bele kell törődnöm, hogy többet senki sem kíváncsi rám. Ezzel a tudattal csinálom most végig a napokat, amik amúgy sem arról szólnak, hogy túltengenek az én-időktől.
Most megyek, mielőtt a lányom megeszi az összes gumicukrot suttyomban, amit a nyuszitól kapott.