2020. június 11., csütörtök


Hát akkor kezdődjön a nyári szünet! Izé... folytatódjon. 

De legalább már  le lehet tudni a napi séta-penzumot (kb 5km). És nem kell pánikolva menni a boltba, hogy úristen, mindent felírtam e a listára. És férjem fiai a 24 órából 14-et máshol töltenek, ergo feleannyit kell főzni és tizedannyi az idegbaj részemről.

Amúgy ez nem egy egyszerű probléma. Persze vannak mozaikcsaládok (hírből hallottam már ilyet), ahol a mostohaanya 6 gyerekre főz mosolyogva és soha el nem hangzik egy hangos szó.
De őszintén szólva nem tudom ezt hogy lehet.Nyilván most nem leszek szimpatikus, de más a saját gyerekedről gondoskodni, ami fel sem tűnik, annyira természetes, és teljesen más a másik gyerekét éveken át etetni, úgy, hogy mondjuk egy "köszönöm az ebédet", "köszönöm, hogy mindig van májkrém a hűtőben" ritkán hangzik el. Persze, neki ez természetes. De nekem nagyon nem. Nekem vér-verejték, a saját magam feláldozása. Mert az ebéd-főző gép helyett többet gondolok magamról. És 7 év alatt mennyi, de mennyi energia ment el! Amit tudtam volna a saját magam kibontásába fektetni (munkára gondolok, amiket előtte is csináltam).
Nem az ő hibájuk, hogy nem alakult ki kötődés. Jöttem én, az anyjuk üres helyére és minden megváltozott. Elvettem egy kicsit az apjukat,aki addig őket nevelte.És hiába próbálkoztam, hogy hassak rájuk, hogy én is belefolyjak az életükbe (gyere, nézzük meg ezt a filmet, nézd, megvettem neked ezt a könyvet), hogy ne csak kajaadó háztartási alkalmazott legyek - falakba ütköztem. Ez senkinek sem a hibája.  De legalább minden második héten volt egy kis nyugtom.

De az, hogy a megszokott 1 hét itt 1 hét ott helyett gyakorlatilag hónapokon keresztül itthon vannak - hiába emberem fiai, akit szeretek, igen, őket is szeretem a magam módján, de egy idő után egyszerűen olyan sokak lesznek nekem, hogy szívem szerint kifutnék a világból. Főleg, hogy a nagyobb srác energiaszintje az egekben van és néha azt érzem, kirobbantja a falakat. Este 11h-kor, amikor én ájultan feküdnék az ágyba.Gonosz mostoha vagyok, de nem, nem vagyok hajlandó két kamaszfiút tolerálni ilyen mennyiségben. Lesz majd nekem is kamaszfiam, ráérek akkor. 
Most meg visszatartom a lélegzetem és kibírok. Ha egy-egy estére máshol alszanak (buliban), lélekben pezsgőt bontok. 
Volt a karantén ideje alatt egy hónap, amit az anyjuknál töltöttek. Olyan hálás vagyok azért. Végre megtapasztalhattam, milyen család lennénk mi négyen. Hogy mindenkinek van ideje mindenkire. Hogy végre kipróbálhatok mindenféle zöldséges recepteket a hús-krumpli kombó helyett. Férjemmel úgy összecsiszolódtunk, mint az eddigi 8 év alatt nem. És egy hónapig szinte nem is veszekedtünk (pedig az átlag adag a heti 1- igaz, a fiai miatt legtöbbször).
És nem arról van szó, hogy gonosz, lélektelen banya lennék. Szeretem őket, klassz srácok, jó testvérek, szófogadóak, ilyenek. De én nem tudom megmászni ezt a hegyet.