Délutáni alvásidő: a talkie-walkien hallom amint gyermekem félálomban énekel. Mackó-mackó ugorjál, apuci-anyuci, ilyenek. A múltkor a "szilva" szóba aludt bele. Tudja már mondani, hogy "bugyi" és "melltartó". 19 hónapos és már kész nő. Megzabálom, még akkor is ha szabotálja az alvást.

A múltkor amikor az önmegvalósításról elmélkedtem, kifelejtettem a fizikai részét. Vagyis hogy testileg is visszataláljak - ha nem is feltétlen a régi ruháimba - de megközelítőleg a régi énembe.

Nekem például sosem volt hasam. Sose. Mindig leláttam a bokámig, és sosem okozott problémát ha vákumszerűen szoros pólót kellett felvennem. 

Most meg itt buggyan, ott buggyan, és tudom hogy ez a természetes (akarom mondani harminciksz évesen és császár után), de mindent elkövetek hogy ez ne így legyen. Leginkább futok, de mivel ez szervezés kérdése, elkezdtem egy insanity nevű tornavideót: napi harminc perc brutál edzés, cserébe kimunkált izmos test és kockás has. Praktikus, mert belefér a délutáni alvásba, nem kell Emberemmel egyeztetnem bébiszittelés terén és mellette még az ebédet is megfőzöm. Szuper jól működött, egészen a második napig, amikor a 17.percnél puff, egy rossz mozdulat, és azóta lepereg az életem minden egyes mozdulatnál, úgy fáj a derekam. Úgyhogy most robot üzemmódban működöm. 

Még gondolkodom, mi ebből a tanulság:

1. nem kell a kockás hasizom

2. ezután mindig normálisan be fogok melegíteni

3. ha elmúlik ez a húzódásos fájdalom, olyan rendet vágok a lakásban, hogy ihaj! 

(a helyes válasz aláhúzandó)