Szóval ma akkor elmentünk egy másik bölcsödébe. Ahol nem volt sírós kislány, viszont volt két bölcsisnéni 12 gyerekre, volt délelőtti torta (szülinapra érkeztünk pont), "te isz, te isz, kéjsz, kéjsz" - mondogatta gyermekem, te is kapsz, mondtam, és tényleg kapott. Aztán csúszdázott a kertben egy igazi, totyogókra méretezett csúszdán (ahol nem fél méter a létrák közötti különbség). Később leült a többi gyerek mellé a padra, "a-a, a-a, te isz, te isz", te is kapsz almát kicsim, mondtam, de már nem találtunk a vadalmafa alatt, úgyhogy vadringlót adtam neki, "e-e, e-e" (azaz: elfogyott, elfogyott), mondogatta, és tömte magába jóízűen. Mindeközben négy darab 3 év alatti egyed a babakocsinkat vette célba, fel- és lemásztak, tologatták, a Lara nevű még a csomagtartóban hagyott megkezdett sajtos perecbe is beletört (itt nagy divat a perec, nem az a kemény és sós, mint otthon, hanem szezámos, virslis, csokis, diós, egész puha tésztából). Egyszóval ideális volt mind a légkör, mind a hangulat. Nincs mese, el kell kezdeni beszoktatni. Engem.