Igazából az van, hogy jódolgomban már nem tudom mit csináljak. Mert a valóságban úgy élünk, mint valami országimázs reklám: sok nevetés és bunyózás a kanapén a gyermekkel, apa jön haza, kutyánk lebegő fülekkel ki a kertkapuhoz, lányom vigyorgó arccal kiabálja "Apa, apuszi!", kirándulunk az erdélyi hegyekben, nézegetjül a medvekakit, megyünk futni, avarszag a levegőben, ilyenek. Még csak azt sem mondom, hogy halálra főzöm magam mostanában (mármint nem magam főzöm, hanem az ebédet). És a bölcsiből is kivettünk egy hét regeneráló szünetet.

Úgyhogy ötöltem egy problémát, amire fel lehet ébredni éjszakánként forgolódva. A "probléma" pedig: hogy megyünk Londonba. Családi esküvőre. A gyermekkel. Repülővel. Két klausztrofóbiás szülő. Ebből az egyik (én) nagyon. Szerencsére ott lesz a családom is, Budapestről.
Kb ilyen élményekre tippelek:
Azután hogy leszállt a klausztrofób terű repülő Londonba, szállunk majd be a metróba és utazunk egy órát a szállásra, ahol vagy várnak, vagy sem, mindenesetre ki kell pengetni 20 fontot mert este 7 után érkezünk. A szállásra, aminek az ára négy személynek négy napra annyi, mint itt két havi fizetés. És bár a gyermekre tud majd vigyázni jóanyám, aki szintén ott lesz, úgyhogy mialatt mi Emberemmel a Rubenseket nézegetjük a National Galleryben, ő viszi majd játszótérre, ilyesmi, de mégsem várhatom el tőle hogy három napon keresztül játszóterezzen Londonban ezért a pénzért. És hát nem is fogom.

Egyszóval lelki szemeim előtt látom már a a családomat és magamat London utcáin: miután habzó szájjal és agyonpánikolt aggyal leszállok a repülőről,  elszenvedjük magunkat a szállásra az ultra fáradt gyerekkel, aki kel majd másnap hajnal 5h-kor (2 óra a különbség itt), másnap nyúzva városnéző sétára indulunk az angolul nem tudó  (tehát mindenképp gardírozásra váró) apámmal és feleségével. Akik majd balhéznak, hogy őket nem ez érdekli, hanem amaz, mialatt gyermekem a háti hordozóból üvöltve kéredzkedik majd a járdára, "sétálsz, sétálsz", mondja majd, és én meg a hajamat tépem, hogy három órát repültünk és szálltunk el sokhavi átlagfizetést azért, hogy mint a csiga közlekedjünk és leakadjunk minden egyes kavicsnál és gilisztánál Londonban, amiért remegve rajongok, és nem voltam már vagy 5 éve. Anyám nyugtatgat majd, Emberem forgatja a szemeit, a tesóm meg befele őrül meg. 

Persze az esküvő tök szuper lesz. Csak odáig kell kibírni. Lehetőleg élvezettel.