2015. április 9., csütörtök

Van e hernyó, hosszú kukac?


Jelentem, megint megjártuk Pestet, gyermekem 15 hónapja alatt eddig összesen hatszor. És olyan történt, amit még csak álmodni sem mertem volna: Emberemmel elmentünk színházba. A Koldusoperát néztük a Vígben, és bár olyan volt amilyen (végtelenül unalmas, amikor a száztizenhatodik songnak kezdtek neki, kivéve ha a Hegedűs D. Géza és a Börcsök Enikő tette, nem tudom hogy Kurt Weill ilyen uncsi vagy az énekelni nem tudó színészek. De legalább rájöttem honnan lopta a zenét Kander és Ebb a Kabaréhoz). De még így is katartikus volt hogy függöny és díszlet és nem a már unalomig látott itteni erdélyi színészet (ami nekem kissé mesterkélt és teátrális). És hát a pesti éjszaka! Amiből szaladtunk gyorsan haza anyukámhoz és az alvó gyermekhez. 
Kicsit meg is indult bennem valami, pl hogy ilyet is lehet, közösen, gyermek nélkül tölteni az estét. És főleg a színház. Kiállni, énekelni, megnyilatkozni. Maradt bennem is egy kicsi rés, amibe szüntelen szivárog ez az érzés. De közben meg szegény 15 hónaposomban is maradt egy rés egy más érzéssel, miszerint az ő anyja el tud tűnni. Úgyhogy azóta még egy hajmosás erejéig sem hagyhattam az apjával, annyira szeparációsan szorongós lett kicsi babám. És kegyetlenül hisztériás. Nyilván neki sem jó így, nem azért csinálja, de egy kicsit ilyenkor mindig ott motoszkál bennem tudat alatt az a néhány szülői tanács, anyai, apai, és apai feleség részről, miszerint miért fogom mindig kézben, így nem tud mozgásfejlődni, miért nem hagyom sírni, tartom szigorúbban, hagyom hogy az legyen, amit akar, stb. Hát azért nem, kedves Édesanyám, Édesapám és Édesapám felesége, mert szegény gyermek utazott 800km-t, elkerült egy tökidegen közegbe az erdélyi kisvárosból a pesti nagyvilágba, ahol ráadásul folyton lerohanják a rokonok, és nem ám egyesével, hanem olyan jó családi találka módjára tucatostúl. És itthon simán elmagyarázom neki, hogy előbb felteszem főni a bolognai szószt, és utána játszom le neki a xilofonon a boci boci tarkát, finom hölgy módjára megérti, míg Pesten bármit teszek, veri magát a földhöz nagy ordítás közepette, persze mindezt a családi partin, ahol alig vártam, hogy megcsodálják a rokonok, hova fejlődött a gyermekem (mutatja hogy "hernyó, hosszú kukac" a kis ujjával, tudja honnan jön a puki és mondja hogy "apu, anyu".) 
Nahát bazira megcsodálta a család. 
Úgyhogy nem is bánom hogy hazajöttünk és itt legalább senki nem szól bele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése