2015. június 9., kedd

csőrét nyitja már


Kicsit off leszek: mérhetetlen bunkó módon nem reagáltam több kommentre is itt a blogon, úgyhogy igyekeztem bepótolni, úgy egy év késéssel. De egyszerűen elkerülték a figyelmem figyelmes olvasók figyelmes megjegyzései. Annyira titkos ez az én naplóm, hogy Emberem se tud róla, mert ha tudna, már nem lenne titkos. És az ember óhatatlanul sem úgy ír már többet, mint előtte. Nem mintha amit ide firkálnék, nem osztanék meg vele is szóban. De egy napló az legyen titkos! Úgyhogy titokban írom, mint tinédzserkoromban a nagy füzetbe, amikor elment mindenki otthonról, én meg felvettem a legszebb szoknyám, betettem a videóba a West Side Storyt és táncoltam a zenére a koreográfiát (vagy én úgy hittem). Utána ha még maradt időm, leírtam hogy mi történt a suliban. Ki volt hülye és ki nem. Aztán megjött valaki a családból és gyorsan úgy csináltam mintha írnám a leckét.
Anyámnál a pincében megvan a kötet, majd egy pihentebb korszakomban visszaolvasom.
De ezt a naplóírást én mindig szégyelltem, olyan volt mint a vallás, amiben negyedikes koromtól hetedikes koromig hittem. Titokban imádkoztam lefekvés előtt. Egy ideig ebéd előtt is, de a bátyám rajtakapott és kinevetett. Aztán jött a hippikorszak, viszonylag korán, nyolcadiktól. Akkor már nem írtam naplót, nem illett az imidzsembe. Nem is tudom mikor kezdtem újra. Az imádkozás megmaradt egész sokáig, lefekvés előtt. Valami olyasmi, hogy "én istenem jó istenem, legyen minden jó". Nem vittem túlzásba. Aztán ez is elmaradt úgy 3 éve, amikor minden jó lett.
Maradt a blog, mert valami kis titok mindig kell hogy maradjon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése