2017. június 30., péntek

Nyár van, Két hete ovis szünet, még cirka két és fél hónapig. Itt, Rómániában. Hogy melyik dolgozó szülő mit kezd ez idő alatt a gyerekeivel, azt az illetékes hatóságok magasról leszarják. Milyen jó, hogy én nem dolgozom! Vagy legalábbis nem napi 8 órában akárhol. És itthonról sem sokat, valljuk be. Izé, mármint olyan munkát, ami fizet. Az elmúlt 3 hétben például minden áldott nap főztem minimum két fogást öt, azaz öt emberre + az ezzel járó FOLYAMATOS, tényleg folyamatos konyhai teendők. Plusz persze mosás, elpakolás, takarítás, lányom abajgatása. 
De most, hogy Emberem fiai átköltöztek az anyukájukhoz és a mirelit kukorica és mirelit fasírt pont megteszi ebédre a lányomnak és nekem, és néha, amikor még ki is tudom magam aludni éjszaka és nem reggel 6h-kor ébredek arra, hogy Aaaaanyuuuuu! Aaaaanyuuuu!, újra érzem azt a felhőtlen, felelőtlen boldogságot, amit azóta nem éreztem, mióta megtudtam, hogy a lányom a hasamban van. 
Az érzés, amikor minden lehetséges és nincs gondom semmire. Olyan, mint az ember első napja a tengeren. Hullámokra ráfekszik, és kész. Minden más nem az ő gondja. 

Úgyhogy most én is igyekszem minél tovább rajta maradni ezeken a hullámokon. Még ha messze is a tenger.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése