2021. április 2., péntek

Nah, hát élünk és fúj a szél. Nagy dolog ez, miközben tombol a vírus. Én sem zakkantam meg, hihetetlen, de mostanában van, hogy csak egy gyerek sertepertél körülöttem. Sőt, ha ő is alszik, egy sem! Azalatt Mad Mikkelsen filmeket nézek pl, néha 30 egész percet is egyszerre. Valahogy függő lettem attól a figurától, akiket általában játszik: tiszta, becsületes, esendő. Mi mindent taníthatna filmszínészetből.

Most ez az új mániám: castingokra jelentkezem. Itthon felveszem kamerával, ahogy a rosszul bevilágított vendégszobában megpróbálom kiszűrni a két zárt ajtón is beszűrődő gyerekhangokat és mindent elkövetek, hogy profilból ne legyen olyan feltűnő a tokám. Sajnos az esetek többségében csak elszomorodom, hogy bakker, most már tényleg öregszem. Nem mellesleg persze még egy szerepet sem kaptam meg. De a nagy számok alapján hátha bejön majd valami.

És a húsvét. Ez az egyetlen ünnep, amitől - mióta ideköltöztem - kifutok a világból. Főzni, sütni, nagytakarítani, tojást festeni, szép ruhába felöltözni és egész nap várni, hogy este 6.30h-kor megjelenjen egyszerre 3 locsoló, akik 5 perc után már sehol sincsenek. A fiúk bezzeg mennek házról házra és buliznak. Hogy szivassunk nőket? Hát így. Szívesen veszek tippeket a húsvét megúszására. És nem, az sajnos nem működik, hogy elmegyek itthonról mert 1. nincs hova menni 2. itt erre komolyan megsértődnek az emberek.

Na, de majd ez is elmúlik. Meg a vírus is, remélem. A családunkban legyen mindenki beoltva, a többiek - az oltásellenes korlátolt ostobák - hidegen hagynak. Hiszem, hogy nyáron már könnyebb lesz! Verőce, Duna-part, biciklizés kettesben a férjemmel - nincsenek nagy igényeim.

7 megjegyzés:

  1. Az nem működik, hogy Covid-ra hivatkozva nem engedsz be senkit sem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajna nem, errefele úgy csinálnak, mintha nem lenne vírus. De szerencsére pár látogatóval megúsztuk :-)

      Törlés
  2. Húsvét este Mads Mikkelsennel, míg mások locsolkodnak?

    VálaszTörlés
  3. De jo,h irtal!🙂 A locsolas marad, valahogy be lett betonozva," kölnizve"Verőcên sutizhetnenk,ha belefer!?Örülnék! A kozelben élünk.Addigra mar biztos oltva lesztek Ti is!🙂
    Sok sikert!!!

    VálaszTörlés
  4. Olyan jó lenne, ha írnál még, írjál légyszi!

    VálaszTörlés
  5. "oltásellenes korlátolt ostobák" remélem 2023. december 19-én már nem így gondolod, de ha mégis, nem ostobázol le ismeretlen embereket.

    VálaszTörlés