2015. szeptember 21., hétfő


Hajnalban félálomban ezen a szingli problémán rágódtam. Olyan mélyen beültette magát a sejtjeimbe, hogy már egy éve anya voltam, még mindig ezzel álmodtam. Faszkalap, kapcsolatképtelen pasik dobnak és állok ott egyedül a nagy semmiben. Mára már elmúltak ezek a múlt-idéző álmok, de ezek után egyáltalán nem döbbentem le, amikor Emberem 5 évvel a válása után a volt felesége nevén nevezett.

Én nem tudom mit csinálok, ha nem jön Ő, vagyis pontosabban nem jövök én ide. És még csak 35 voltam! Milyen fiatal! Már ahhoz képest, hogy bizonyos barátnőim a 39-et tapossák és még mindig sehol gyermekeik apja. Legalább öt ilyen barátnőismerőst fel tudok sorolni, ha nem tizet. Jó, ebből a fele színésznő, azok nem számítanak, mert sosem lehet tudni (lehet ők nem akarnak gyereket). De a volt egyetemi csoporttársaim, akikkel együtt jártuk meg az alapvizsgák és szigorlatok kénköves poklát, azok igen. Akikkel huszonévesen az egyetemi bulik fergetegében nem gondoltuk, hogy az ismerkedés valaha is külön projekt lesz, akikkel nem volt kérdés, hogy harmincévesen együtt sétáltatjuk majd a gyerekeinket. 
És most végignézek rajtuk és nem szeretnék a bőrükben lenni. Mert oké, valahogy a pártában maradottak egyike sem egy szexbomba (velem ellentétben, hahaha), de a belső értékeik viszont messze kimagaslanak az átlagból. És ha még távolabb belegondolok, az sem teljesen normális, hogy valaki egy kétgyerekes nős pasival húzza az idejét ennyi idősen, a másik meg a 10 órás napi műszakja után zoknis-szandálos IT-sekkel ismerkedjen a neten.
Spec. nem tudom mit kéne csinálniuk. Nem tudom hol a hiba, ki és hol rontotta el. 
Csak azt tudom, hogy szeretném majd együtt sétáltatni még a gyerekeinket, és ugrálva örülni annak, hogy mégsem lesznek vénlányok. Mert ha valaki, akkor én aztán tudom milyen belegondolni, hogy az embernek esetleg sose lesz gyereke. 

1 megjegyzés:

  1. És ha a zoknis-szandálos IT-sok belső értékei is kimagaslóak? :)) Zokinról, szandálról le lehet nevelni embereket, úgyis jön a tél :))

    Na de viccet félretéve, remélem, a barátnőid hamarosan találnak magukhoz való embert. Tényleg nagyon szomorú az egyedüllét.

    VálaszTörlés