2017. november 17., péntek

Mostanában sűrűn előjönnek a halottaim az álmaimban. Nem mintha bánnám, sőt. Jólesik találkozni a nagymamáimmal, a nagyapámmal és a nagybátyámmal.  És a másik nagyapámmal, aki bár még él, de már 94 éves.
Gondolatban mindig a nagyszüleim házában vagyok, ami olyan mint régen, de még mint mielőtt csutkára kipakoltuk volna pár hónappal ezelőtt. 

Egy ilyen kipakolás még a halálnál is rosszabb. Beleszakadás. Nem tudsz nem a mélyére menni minden egyes cetlinek, cérnagombolyagnak és fél pár kesztyűnek.
Mondjuk alapból sem volt szerencsés a Nagymamámnak pont abban az évben meghalnia, amikor én 40 lettem. Igazán lehetett volna egy kis tapintattal irántam. Egyrészt nem volt aki beszédet mondjon a szülinapomon. Másrészt mert így hirtelen, puff, ugrottak egyet a generációk. Most anyukám a legidősebb és én a következő. Ergo: sokkal közelebb kerültem a halálhoz, mintha csak simán betöltöttem volna a negyvenet.
De azért nem adom magam olyan könnyen. Pl. most szeretnék még egy gyereket, vettem egy piros bőrdzsekit és elkezdtem jazz-hegedűre járni. Nem hagyom, hogy rajtam múljon. 

4 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Olga! Mi van veled? Csak tegnap fedeztelek fel, de egyszuszra elolvastalak. Nagyon tetszik, ahogy írsz, az élethelyzeted pedig különleges. Látom, mostanában nem írsz. Csk nncs vlm bj?

    (Még sose kommenteltem, tegnap elszúrtam valamit, azért töröltem.)

    Írj nekünk, talán nem én vagyok az egyetlen, aki várja!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem te vagy az egyetlen, én is nagyon várom!

      Törlés
    2. Köszönöm az érdeklődést, pont ellentétesen! Minden nagyon jó, azért is kevés az írás. De nemsoká azért adok életjelet :-)

      Törlés