mint rianás a jégen

Ez itt annyira kisváros, hogy még csak másodszor mentem kutyakajáért a boltba és épp elkezdtem nyökögni, hogy valami B-betűs tápot kell vennem, olyan kerek és közepes méretűt, mikor az előadócsaj szavamba vágva beazonosította a pasimat (akivel a múltkor együtt vásároltunk) és egyből tudta mi kell a kutyinak.
Az uszodába bérletet vettem és 20 lejjel kevesebb volt nálam - nem baj, majd legközelebb, mondta a nő.

Láttam egy zseniális színházi előadást valami kis faluban egy naftalinszagú kultúrházban, plusz 8 lejért megvettem a Jiddise Máme című könyvet egy antikváriumban - egyszóval szellemileg most épp kielégültnek érzem magam. Már csak 3 hetet kell kibírnom munka nélkül, juhé.

Közben azért meg-megvillan, hogy magyar-magyar és erdélyi-magyar ember között mégis mekkora a különbség. Mondjuk annyi, mint a Bükk és a Nyugati-Kárpátok között. Vagy mint Kádár és Ceausescu között. Nekünk (a dédszüleimnek, nagyszüleimnek, szüleimnek) az átkosban csak magukat kellett túlmenekíteni, itt az emberélettel együtt egy egész nemzetet. Néha indulatosan vitatkozunk egymással a pasimmal, és bár ugyanarról beszélünk, de soha nem jutunk közös nevezőre. Mintha mások lennének a fogalmak, miközben a vélemény ugyanaz. Ő úgy konzervatív hogy közben liberális, a cigány úgy nem magyar hogy közben mélyen tiszteli, és ha netalán összeházasodunk, nem várja el hogy betérjek református hitre.

És hát a múltkor verbálisan is egyértelműsítettem, mekkorát fordult az életem ideköltözésemmel (olyan 90 fokot), sikerült még egyet tekerni rajta 180 fokig. Épül-szépül a jövő, de azért az mérhetetlen ijesztő, mennyire nem az én kezemben van.